Minden szónak megvan a helye.

Csak nem mindegy, hogy hol. Sokszor megfeledkezünk erről azzal a vakhittel, ahogy feljajjgatunk és rögtön elfordítjuk a fejünket, ha valami hirtelen bántja a szemünket. Hát még a fülünket. Azonnal reagálunk, mert sérti a konfortérzetünket, pláne, ha ehhez olyan neveltetés( van ilyen?)vagy csak bizonyos saját magunkhoz rendelt státuszt is biggyesztünk, amibe nem illenek bele bizonyos kifejezések. De miért is nem?Talán csak nem szembesít olyan tulajdonsággal, ami számunkra megvetendő, ahová mi magunkat soha nem helyeznénk, ha látó vagy hallótávolságon belül még valaki kifigyelne minket. De ha mégis?Kiderülne valami olyasmi rólunk, ami ellen kézzel - lábbal tiltakozunk, mert hiszen muszáj azt megmutatni belőlünk, amire a kialakult környezetünk fogadóképes. Vagy inkább, AHOGY SZERETNÉNK, hogy befogadjanak. Bárhogyanis, de inkább felvállani kéne, hogy hogy teret hagyunk bizonyos szavaknak, hogy merünk meghökkentők, vagy akár megdöbbentők lenni. Használjuk őket, mert olyan dolgokat fejeznek ki, ami lényeges és az életnek azokat a sarkalatos pontjait piszkálják, ahová merő képmutatásból( esetleg félelemből, presztízsvesztésből) nem szívesen merészkedünk.