Az egyik ilyen kérdés, amit szinte naponta megkapok - amolyan " házastársi" kötelességből - , hogy na mit szólok, tetszik- e nekem ez vagy az a szöveg. Esetleg zene.

Mindkettő esetében tökéletesen hiábavaló a kérdés, mert nem fogom tudni ezen a "tetszik- gomb" szinten értékelni a dolgot, mert kérem nem ilyen nagy piros bogyó- bigyóról szóló azonnali tetszés érzetet rögtönöznek bennem sem a mondatok, sem a hangok.

Mindenkinek és mindennek a halála ez a tetszés - tesztelés, ami egyben folyamatos ingerfenntartása pont annak a szörnyűséges unalomnak, amit ennek hiányában nap, mint nap megélni szíveskedünk. Már aki.

  A másik, de ehhez szorosan kapcsolódó kérdés szinte nem is kérdés, hanem amolyan falhoz szegezés, amikor megkapom, hogy na de akkor, mit akarsz te tőle.

Ennél bugyutábban már nem is lehet érdeklődni afelől, hogy ugye akkor ez vagy az tetszik- e nekem. Hiszen akkor rögtön akarni is kell valamit. Igen, pont azt, és tőle.

Csakhogy ezzel meg az a baj, hogy a nagy akarásnak nyögés a vége ( még, ha most egyesek kedvében is járok), de ezzel inkább azt szeretném érzékeltetni, hogy amire a kérdés irányul, na azt aztán nem lehet akarni. És főleg nem tőle. 

Amit ugyanis akarnunk kéne, az pont akkor jön létre, ( és nem, nincs itt semmi ironikus ellenhatás és társai),az nem tőle, hanem pont általa következik be. Úgy is mondhatnám - ha még jobban el akarnám tántorítani a kedves olvasót- hogy valójában rajtunk kívül álló ok- okozati összefüggések mozgatják mindazt a lényeget, melynek mi egyrészt elszenvedői, de/és aktív részesei is lehetünk.

Egyes - egyedül ezen felismerésen múlik, hogy  mi fog történni velünk, és főleg az, hogy hogyan. És a hogyan a legfontosabbak közé tartozik. Abban nyílvánul meg az ízlés, a jellem, az arányérzék, tehát minden finomság, ami miatt mégiscsak elmondható, hogy élni egészen jó.