A hangképzés a hegedülés mibenléte. Attól a pillanattól, hogy a vonó érintkezésbe lép a húrral és létrejön egy súrlódási felület, megtörténik a hang teremtése. A hangot formálni lehet. Alapvetően három irányba. Nyitni, zárni és tartani.

Ebből a háromból a nyitás a legfontosabb, mivel csak azt lehet tartani vagy bezárni, ami már van. Ahogy a vonót a húrra helyezzük, és húzni kezdjük, rögtön egy folyamatos rezonanciában tartva, képezzük a hangot. Ez az egyirányú képzés arra törekszik, hogy a vonósebesség és a vonótapadás összehangolásával, egy folyamatosan áradó telt és fényes hangzást hozzon létre. Ezt úgy érhetjük el, ha a vonósebesség igazából mindig (de alig észrevehetően)gyorsulni próbál, miközben a tapadó felület (tehát a húr a lószőrt) állandóan visszatartani szeretné. Ahhoz, hogy ez teljesüljön, elengedhetetlen a hegedűs(teremtő) képzelete, mivel nem pusztán mechanikai hatásról van szó. Ezt úgy érhetjük el, ha a vonó egészét pontszerűen fogjuk fel. Ezek a pontok egymás mellett sűrűn helyezkednek el, egymásba kapaszkodva.A vonóhúzás sebessége és a vonónyomás súlya minden egyes pontot megragadva szakítja fel az összekapcsolt kötéseket és hozza a hegedű testével rezonanciába. Majd ez a rezonancia fokozódik a hegedűs testével,(vibrátó) valamint a hang terével való kölcsönhatásban(akusztika).

A vonóhúzást a vonóváltással tudjuk meghosszabítani,vagyis az irányváltás nem szabad, hogy befolyásolja a hang terjedését. Tehát nem oda-vissza történik, hanem azt kell elképzelni, hogy egy végtelen vonóhossz áll a rendelkezésünkre.A törést úgy tudjuk megoldani, hogy egy fekvő nyolcast képzelünk el, s ezen a görbén keresztül vezetjük a vonót, kiküszöbölve a megállást.S végül, de nem utolsó sorban útjára eresztjük a hangot. Az ugyanis, akár a fény, még azután is szól(hat), kinek itt kinek ott.