Túlcsordult a lét leve.

Hömpölyög hetedhét határon.

Várj még, míg beissza a föld,

s csak utána ülj az üres üvegbe.

Ringatózz el, ne gondolj semmire.

Bolygók egymás közt.

Én nem tudom

mi ez a furcsasa játosság,

hogy mindig akkor taszítasz el,

mikorlegközelebb érek hozzád.

Hogyan lesz két alakból egy forma?

Ne érj hozzá, úgy terítsd csillagporba!

Hosszasan nézd, szemed ne vedd róla.

Akkor se, ha látod, már egyforma.

Àrnyjáték

Szuronnyal szúr ő,

ki a fekete tájban nem létező.

Mert eltűnik hirtelen egybeolvadó körvonalait

málló kezemmel tapogatom.

A semmit érzem,

hisz nem tört össze csont

( még egy pohár sem). 

Az előbb még itt állt mellettem.

Kihúzott mondatban vessző volt,

leülök s nem értem.

Tátongó testem közepén

Mégis mi ez folt.

Fűszál vagyok

Szél fújhat,

Kés elvághat, Talp taposhat.

Nem árthat nekem.

De mikor a nap süt rám,

S éget forrón,

Minden élem eltompul.

Érzem.

Megperzselt száraz szélem,

Vége kicsiny széna - létem.

Szenvedek,

mit szépítsem.

Üvegfalon át - a szakadék szélén-

mindent látok,

ó te álnok...

Legalább ne lenne ennyiretágas a táj!

Hozzatok egy kalapácsot!

Azt ígérted,

megtanítasz ünnepelni.

Halotti torlesz az.

Azért hajoltam le,

hogy felfelé nézhesselek.

Szívem szép szőttesénmegmozdult az ábra,

S azt susogta, tárva, tárva.

Amit láttam, nem volt hátra.

Kérdeztem is, de hiába.

Felmászok én még arra sziklára,

s kő kövönnem marad utána,

Csak a pára.

És most mind elmennek aludni

A vágyott virágok megannyi

Táncát játszó szirmai.

Mélyre teszem, gyönyöszölöm.

Ez alá még fér egy kicsi

Csacsi voltál s mondtad.

i - á, rosszkedved van? s loptad

Az időmet kifelé a tájból,

Ahol voltam, mint az az őz

Ki szelíden, régen, elidőz

S nem is tudja, hogy létezett

Valaki, aki meghallotta, hogy....

Boldogan elmondanék egy imát

Ha végre abbahagynád a rinyát.

A folytonos imázst, mi mást.

Hogy úgy bánjak veled

Ahogy te velem

Ki kéne száradnom, mint a sivatag,

Fel kéne égjek, mint a tarló,

Hallgatnom kéne, mint a sír - ó átkozott,

Lélektelen lennék lelkesen, hogy

 Jó legyen neked kedvesem.

Fogyóeszköz

Maradék életem mivel mentsem

Ha nem akadt egy sem

Ki igazán szeressen.

Engem.

Aki engem arra használ

Aki engem arra használ

Hogy mással jól legyen,

Üsse kő és százezer verem.

Cipő nyomja lába ujját,

Állja kóró minden útját,

Folyjon ki szeme, zúgjon a füle

Hisz tudja ő jól

Ki itt a hülye!

A meghasadt Embert,

nincs MI Összetartsa.

Meguntam magam.

Mindegyik tátongó halam

szemében ugyanaz a

Redvás révület.

Rémület.

Én egy másik világban élek,

hol gondolataink összeérnek.

Nem mérnek.

Veszélyes húzás

Ha az átszakadt plafonon

Már tudod, ki ül a nyakadon,

Kérdezed. Mi van Az ég felett?

És válaszra várva elragadtatva

A kést fened.

Segítség

Tegnap este nyolckor megállt a falióra.

Ott rángatózik a piros vonal azóta.

Éjjelenként, ahogy fülembe csattogott amutatója,

Hallottam, mily képtelenség a szívrugója.

Ahogy verte ki a percet, hol halkan,

Hol egyre hangosabban,(számolni persze elakadtam).

Mégis csillapodott a rettegés

azAgyban, vagy a hasamban?

Az összeköttetést már rég feladtam.

Ez a monoton berregés segített abban,-  ahogy halljuk a versszakban-

Hogy elaludván átadjam magam,

A semminek.

E lüldöztél,

S én elfogadtam.

Most már egy,

S zavad sem lehet.

Ha nem lennék

Ha nem lennék szántó - vető,

Nem tudnám mire jó az eső.

Mert amikor sír az égbolt,

Vele együtt én is sírok.

Megkönnyezem azt a tájat

Kit taposnak ezer lábak,

Hol a bánat ül, mint kisnyúl

Elbújva, játszva, túszul.

Mint szívem szép szőnyegén

A bonyolult szálak,duzzadva várják a véget,

S megtelnek a vérrel teli tálak,

Hogy belőlük váljon világossáa földöntúli érzés,

Miként a fájdalom: megértés.

A hallgatás törvénye

Nem nevezem néven

A megnevezhetetlent

A nem embert.