Merthogy van neki. Állítólag.
Csak kérdem én, milyen szellemiség az, ahol a profizmus minden más tulajdonságot felül ír, ahol a hibázás, mint olyan, a legtöbb súllyal bíró tényező, ahol a tökéletességre hívó eszme teljesen elveszti a lényégét, amire hivatott volt létrejönni, az emberi képességek pedig háttérbe szorulnak, utat hagyván az embertelenségnek, amire csak a gépiesség adja meg a megfelelő biztonságérzetet.
Az emberek talán a legtöbbet a kinézetükkel bíbelődnek. A sajátjuk éppúgy a mindennapi fohászok és sóhajtások, fogadkozások és beletörődések kínos tárgya, mint embertársaiké. Pedig mennyivel jobb lenne, ha nem tárgyként, hanem, alanyként kezelnénk saját testünket.
Olyannak fogadnánk el, amilyenné tőlünk válnak. Mert ez a nagy büdös helyzet.
( részlet)
Az utolsó éjszakán őt nézte. Ahogy fújtatott mellette háton fekve. Valahol az állat és a gép között felúton. Emberi vonásokat nem tudott felfedezni rajta. Gyorsan tudott elaludni. Bevégezte az aznapi penzumát és mint az épp kikapcsolt gép, átvette a sztendbáj móduszát.
Akinek nem nyomja a lelkét semmi súly, bármilyen aljasságot is követ el, az tud így elaludni. .....
Az első cseppben ott van minden következő csepp. Nevezzük ezt akárminek.
Sűrű sötét borította annak a vidéki kertvárosi háznak a szobáját, ahol megágyaztak nekem.
A padlóra kiterített matrac volt akkoriban az utolsó menedékem.
Sokszor elhangzik emberek szájából - bár manapság egyre inkább csak írásban - bepötyögi mindenki egy óvatlan pillanatban, erre még jut idő, ha ismerte, ha nem, hiszen valamit mégiscsak megmozgat még mindig, ha valaki haláláról hallunk.
Tegnap este, egy egészen különös élményben volt részem. Persze csak azért, mert nem vagyok az a típus, aki éjjel sokat tartózkodik az utcán. Mitagadás én már hajnalban alszom.
Viszont tegnap kaptam egy meghívást, és ennek eleget téve, biciklivel tartottam hazazafelé, úgy kettő tájban. Kifejezetten jól esett abban lágy hűvösben, érdekes fanyarkás illatfelhőben, ami csak így a visszakacsintó nyárnak köszönhetően vett körül, miközben hajtottam a bringám a sötétben.
Erre hivatkozni jó. El lehet vele kenni mindent, amit a fogalom valójában takar. Sommás szlogen, nem vitás.
De mégis, akkor hol kezdődik a minőség és hol ér véget?
Vagy arra várunk, hogy a mennyiség átcsapjon minőségbe? Na arra várhatunk.
Nem csak szavakkal ígérünk.Bár a kimondott szónak nagy ereje van, mégsem a legfontosabb kapocs ígéret és beteljesülés között. Mert mi is volna az a valóra vált szó? Semmiképpen sem az ígéret tökéletes volta, mert az ígérethez vezető út nem a bizonyossággal van kikövezve, hanem a hit által jön létre.
Tolongott a tömeg a keskeny utcában, alig bírtam átvergődni rajta. Utoljára ilyen helyen Marokkóban jártam, de határozottan emlékszem, hogy ez Budapesten történt.
Volt velem valaki. Néha megjelent, rátaposott a lábamra, kivette a kezemből, amit éppen meglátott benne, aztán máris eltűnt a szemem elől. Én pedig küszködtem a vékony folyosón, át egészen a végébe. Akkor láttam csak, hogy tulajdonképpen egy vonaton haladok a menetiránnyal szemben.
Élt egyszer egy farkas. De nem ám olyan egyszerű és hagyományos farkas volt ez, hanem egy csodálatos farkas. Erdőt - mezőt járva mendegélt naphosszat, s közben minden amit látott, belement a fejébe. S, ha egy farkasnak sok minden kavarog a fejében, akkor azt el is kell mondania valakinek. Így történt, hogy az erdő lakói bámulattal hallgatták a farkas történeteit. Szóba állt ő mindenkivel, megállt a sündisznóval, az egerekkel, bár legjobban a bárányoknak szeretett mesélni.
©2022 Minden jog fenntartva. - Készítette:IDEASTYLE